2 ajtós komód előszobánk kedvenc bútordarabja

Az évek telnek és egyre nehezebb gyermekeim karácsonyi ajándékát elrejteni. Nem hibáztatom őket, nekem sem telhetett el úgy egyetlen évem sem gyermek koromban, hogy ne kutattam volna át az összes nappali szekrényt, a gardróbot, szétnéztem a konyha szekrényben is, sőt az ágyneműtartóba is bele másztam. Szüleim minden esetben, mikkor rajtakaptak a keresgélésen elmondták, hogy jobban járok, ha abba hagyom, mert úgysem olyan helyre tették, ahol megtalálom, és ha nem hagyok fel a nyomozással, tutira nem kapok semmit. Látszólag mindig engedtem a szülői szigornak, de az eszem egyfolytában azon járt, hogy hol lehet az elrejtett karácsonyi ajándékom. Most én ugyanezt élem át, csak szülőként. kamasz gyermekeim rendkívül kíváncsi természetűek, így szerintem már a lakás minden apró zugába bele néztek. Szerintem azonban nem fogják megtalálni a karácsonyi meglepetésüket, mert elrejtettem egy régóta üresen álló cipős dobozba az előszobában lévő 2 ajtós komódba a cipőim mögé. Mivel oda sohasem nyűlnak be, remélem nem pont most akarják majd a cipőimet kifényesíteni.

Leave a Reply